A Rodéziai Ridgeback Az afrikai oroszlánkutya

A Mi történetünk

A Rodéziai Ridgeback és Én

A rodéziai ridgeback-ben, amikor a fajtát megismertem és személyes kontaktusba kerültem vele, elsősorban belülről fakadó szépsége és méltóságteljes külleme ragadott meg. Aztán azt is megtapasztaltam, hogy a fajta mindemellett hihetetlenül intelligens és nagyon jó jellemű, viselkedésű is. Ekkor tudatosult bennem, hogy igen, ezt a fajtát kerestem már vagy 10 éve és kell nekem. Ez a felismerés 2011-ben ért, de a kutya már jóval ezelőtt is, tulajdonképpen mindig is jelen volt életemben. A fajtával való személyes, közös munka tehát 2011-ben kezdődött rengeteg tanulással, tapasztalással.

2013-ban pedig – sok gondos munka után – létrejött a Muhabura Kennel.

A rodéziai ridgeback Afrika kontinens szülötte

Az afrikai kutyák első ábrázolásai barlangrajzokon találhatóak meg Dél-Afrika szerte.

A ridgeback őse a – már kihalt – hottentotta (Khoikhoi) kutya, amely a hottentotta vadászok állandó kísérője volt. Az erre a népre jellemző tulajdonságok, mint éles érzékek, cselesség és ravaszság, személyes bátorság, magas fokú intelligencia, mélyen beleivódtak igazi ridgebackjeink természetébe. Ezekre a tulajdonságokra szigorúan vigyáznunk kell és számomra ez az egyik legfontosabb cél a fajta tenyésztésénél, hogy megőrizzem ezeket a különleges egyedi jellemzőket; természetesen amellett, hogy egészségesek és szép külleműek legyenek a jövő alom kiskutyái.

Hírek

𝟐𝟎𝟐𝟑 É𝐯 𝐟𝐢𝐚𝐭𝐚𝐥 𝐬𝐳𝐮𝐤á𝐣𝐚 𝟏.𝒉𝒆𝒍𝒚: Bashira of Zuzu’s Tribe „Maya”…

Bővebben

Izgatottan mutatjuk be közelgő alomtervünket (2024). Maya különleges számunkra hisz…

Bővebben

– Jászberény: Ch.CAC_Orcsik István – Mezőszilas: Ch.CAC, BOB_Zsuzsanna DrBalogh –…

Bővebben

Kiskutyát a Muhabura Kennelből...

 A rodéziai ridgeback-kel való találkozásomról szóló fejezetben írtam a fajta eredetéről és a Muhabura Kennel kialakulásáról. Most pedig arról fogok írni, miért érdemes ebből a kennelből kiskutyát választani.

Galéria

Galéria – 2013

Galéria – 2015

Galéria – 2016

Galéria – 2017

Galéria – 2018

Galéria – 2019

Gallery – 2022